2018. október 5., péntek

a harmadik nap


A szép lírai mese elegáns előadásban Ahogy a rendező és az író is megfogalmazta, nagy szükség van arra, hogy a klasszikus mesékkel megismerkedjenek a gyerekek.
Veres András rendező
Kövér László igazgató
 A siker bizonyítéka, hogy a szegedi nézők nem engedték levenni a műsorról a harcos Gyurka történetét.

14.30 óra   ZIRÁNÓ SZÍNHÁZ: ÁGOSTON, AVAGY EGÉR A FELHŐK KÖZÖTT - Ruszt J. Stúdiószínház
Öreg, értékes könyvek között játszódik az előadás, Ágoston repülés utáni vágyához innen merít tudás anyagot miközben egy bájos denevér lánnyal is barátságot köt. A lírai előadás nagy sikert aratott.
 Varga Péter Róbert és Pfeifer Zsófia
Szó esett az olvasás öröméről, a könyvek fontosságáról, miközben látjuk és tudjuk milyen fontos a számítógép, használni kell, de a gyerekeket a könyvekkel is meg kell ismertetni

16.00 óra   MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ: A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJACiróka Bábszínház, nagyterem

A klasszikus mese a hatalomról és a hazugságokról  szól ebben a feldolgozásban is. A kötelek, mint egy laser háló átszövik a  játékteret, itt  csak maga a császár bábú a többiek a szabályok és megfelelni akarás hálójában botladoznak.
Somogyi Tamás rendező
A rendező úgy látja, hogy a gyerekek számára ennek a mesének a legfontosabb része a hazugságról szól. (rövidesen elkészül a videó felvétel )

18.30 óra   FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA: A HÁROMÁGÚ FA TÜNDÉRECiróka nagyterem
Felszabadító, kacagtató ismét Fabók Mancsi tűzről pattant menyecskéjének előadása, a csodás bábokkal való játék. Foglalkozások és bevezető nélkül is teljes értékű élményt kaptunk
 Keresztes Nagy Árpád és Fabók Mariann
A zene - effekt kíséret fontos része lett a játéknak, Árpád különleges hangszereket gyűjtött össze.

A napfényes nap reggeli pillanatait a facebook albumban láthatjátok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése